A koronavírus okozta leállás után újraindult a birkózó élet, még pedig a kadet kötött és szabadfogású, valamint a női országos bajnokság küzdelmeivel, melyeknek a gyáli sportcsarnok adott otthont. A 15 és 17 közötti birkózók szigorú járványügyi intézkedések között mérhették össze tudásukat A Ferencváros Torna Club birkózó szakosztálya által rendezett eseményen 208 birkózó vett részt. A szervezők fokozottan ügyeltek a koronavírus okozta járványügyi intézkedések maximális betartására, így minden résztvevő lázméréssel kezdte a napot, emellett a nap során a csarnokban több helyen volt lehetőség a kézfertőtlenítésre, valamint a maszkviselés fontosságára is felhívták a figyelmet. A versenyzők három szőnyegen, három szakágban összesen 33 súlycsoportban mérkőztek egymással. A magyar birkózó szövetség szakmai igazgatója a kétszeres világ és kétszeres európa bajnok Bácsi Péter a helyszínen nyilatkozott a Williams Televíziónak.
A Budapest Honvéd története során 8. alkalommal hódította el a labdarúgó magyar kupát. A tömör ezüstből készült trófeát a csapat partneregyesületeihez, így Üllőre is elvitték, ahol bárki megcsodálhatta azt
Szinte már hagyomány, hogy Üllőn minden nyáron sporttábort szerveznek a mozogni vágyó fiataloknak. A koronavírus okozta nehézségek ellenére ezúttal is rengetegen látogattak el az Üllői Sportközpontba.
A koronavírus miatt országszerte elnéptelenedtek a sportpályák. Az elmúlt napokban hetekben viszont végre újraindulhatott a sportélet: Így van ez Felsőpakony esetében is.
Keressen minket elérhetőségeinken!